hirdetés

Szinte látom már, ahogy
a (természetesen) felirattalanított 712i-k kirajzanak éjjelenként a
Westend elé. A galeriben nem az a kérdés, sikerül-e a lenyomni az
S140 CDI Mergákat a Lehel-téri lámpától sprintelve az Ibis szállóig,
hiszen az a meccs eldőlt egy hónappal korábban. Bajor-bajor párharc
körvonalazódik a horizonton, az Audi - kiaknázandó a magyar piac
sajátosságait - bemutatta az S8 1.4 TFSI kivitelt, Kamei-kötényekkel,
Abt-kipuffal. És az első magyar példány állítólag már a Váci úton veret
befelé. Jön Bimmert alázni.

Itt ugyan még nem tartunk, de az autógyártók körében évtizedes
hagyományra tekint vissza a balkáni piacokra szánt, buta, kopár autók
farigcsálása. És nem a Daciára gondolok, az csak őszinte. Az 1,2-es
Bravo, az ugyanekkora Astra, a 316-os BMW, az 1,6-os Vectra, Primera,
a klímán kívül mindenféle lehetséges extrától megszabadított
kompaktok és középkategóriás kocsik özönét nekünk célozzák. És mi
megvesszük mind.

Az egész lavinát talán a Suzuki indította el a Swifttel. Sokan
emlékeznek a GA vagy az S felszereltségű verzióra. Alapvetően mindegy,
melyik volt, amiről beszélek, abba nem tettek kalaptartót, hátsó
ablaktörlőt, a kárpitokat talán lomtalanításon talált műbőr heverők
huzatából szabták bele, csoda, hogy a kormánykerék egyáltalán
forgatható maradt.
Azóta is vannak hívei az ilyen vevőcsalogató, őszinte, kőkemény
kiviteleknek, gondoljunk csak a hasonlóképpen lepusztított Fabia
Ecóra.

Aztán minden nagyobb márkának lett ilyen takarékos modellje. Opel,
Fauvé, Toyota, Renault, Fiat - direkt a mi pénztárcánkhoz butított
kiskocsik özöne lepte el az utakat. Ezzel nem is volt baj. Temérdek
elhasznált szocialista, levedlett nyugati kocsi szaladgált az utakon,
örömteli változásként
egy részüket legalább tiszta üzemű, rozsdamentes autók váltották le,
még ha buták is voltak kicsit. Ezen a korszakon túlléptünk,
köszönjük az autógyártók figyelmességét, de most már van pénzünk jól
(jobban) felszerelt
Yarisra. Sokaknak
Focusra is telik.
Egy a baj: megőriztük a régi reflexeket.

Akinek összejön egy kicsit több zsé, talál valami ügyesebb
hitelezőt, azonnal félrelöki a jól bevált, egykettes
Nissan Micrát, és
átül egy szigorúan
egyhatos, elsőkerekes Qashqaiba .
Eszébe se jut kipróbálni a jobban felszerelt, modern Corsát,
ügyes dízelmotoral, sok-sok extrával. Eggyel feljebb az astrás is így
tesz, a következő lépcső a szakadásig nyújtózva elérhető, leg-legbénább
Vectra-kivitel.

A lehető legnagyobb méretben,
még éppen vállalható márkától, a létező leggyengébb motorral
vesszük az autót. Mellesleg fukarul felszerelt, élhetetlen belsejű,
rossz színű kiviteleket választunk, mert az olcsó, és olyan van
mindenkinek, akinek gurul a szekér. Árban csak valahol a középkategória
tetejénél jön az igényesség, hiszen ahol már annyi pénz van autóra, ott
mindig akad kicsivel még több is. De - ismétlem - azért többnyire
elfuserált új kocsikat veszünk.

Ez minden alkalommal megfogalmazódik bennem, amikor külföldön járok.
Persze, persze, a németeknek van mit aprítaniuk a tejbe, lazán beülnek
a nagy Mercibe, nagy motorral, a kocsi szinte szétdől az extráktól,
oszt csókolom, tolják neki a pályán. Meg a svédek, a svájciak is
nagyjából ezt teszik.
Az angolok viszont csóróbbak, ők a pénzükért a lehető legjobban
felszerelt autót veszik, ha csak kisebbre telik, akkor hát
kisebbet, de a kényelemből nem engednek. És arrafelé ugyan minden autós
magazin a vezetési élményről szól, de a brit többség mégsem a lóerőkre
utazik, mert tudja, hogy a száguldozáshoz úgyis teli van minden út.

Az olasz városi menetre tart valami ütött-kopott Pandát, Puntót,
esetleg Smartot, a garázsban Audi, Merci pihen, azt csak hosszú utakra
veszi elő. A holland is hajlamos két autót tartani, egy vén, közepesen
használt, érdekes akármit vicinális mozgásra, meg nyúznivaló másik,
újabbat transzkontinentális célból.

És a németek, olaszok, hollandok, angolok manapság végre mind
kezdenek leszokni a szörnyű, húsz éve uralkodó ezüstmetálról. Újra menő
a fehér, a piros, a kék, a narancssárga, de zöld autók is akadnak,
odakint egyre színesebb az utcakép. Nálunk meg_ Egyenszürke
generálszósz.
Autóilag tudják mi ilyen? Dél-Korea. Az meg nem barátságos hely.
Beton, üveg, nagy terek, semmi zöld, semmi régi építészet -
ilyesmi.

Namármost. Nálunk még vannak üres utak, a rajtuk közlekedők egy
része lassú, egy része száguldozik, tetemes része megelőzendő
teherautó. Tehát nem árt, ha megy az a szerencsétlen. A 4-es úton
egy jó turbódízel, valami modern, technikás benzinmotor a
megtestesült mondhatni, a hosszú élet titka. Az alapmotorral
sújtott, légkondi-kompresszorral megfojtott (mert ha van, annak mindig
mennie köll ám!), telipakolt középkategóriás bálna az esztelen
öngyilkosság.

Sokat cuccolunk, a "valamire még jó lesz" nálunk vallás, egyesek
fészernek használják a csomagtartót.
Ide kombi kell, praktikus személy-furgon, mint a
Skoda Roomster, a
Fiat Dobló. De egy
Focus Turnierba is több cucc fér, és könnyebb vele hazaszállítani a
Siemens mosogatógépet, mint a lépcsős hátú Mondeóval, a 316-os
BMW-vel.

Nem érv a nagy kaszni, hiszen
az autók az elmúlt harminc évben alattomos konoksággal nőttek.
Ma egy
Grande Puntóban
akkora a hely, mint húsz éve a Passatban, egy
Honda Civic
térkínálata a régi Mercedes E-osztályéval vetekszik. Egy négyfős család
egészen tűrhetően elfér a
Ford Fusionben,
még csomagokkal is. És ha szempont a rugózás és a kényeztetés, egy
jobban felszerelt
Citroen C4,
pláne egy
Peugeot 307 SW
végképp megfelel.

Mit veszünk ezek helyett? Kehes alap-Vectrát, a Góbi-sivatag
lakályossával hívogató, háromlóerős Citroen C5-öt, hadd lássa a
szomszéd, milyen nagy autóra fussa. Az istenért, akkor már inkább egy
jó dízelmotorral tolt, fedszámgépes, automata klímás
Kia C'eed legyen!

Az ember mindig jobbat akar, ez csak természetes. A német, az
olasz, a holland nagyjából ugyanúgy képzeli el a sikeres életpálya és a
közben elfogyasztott autók közötti relációt. Kezdi filléres
használtautóval, aztán mire gazdag, elismert és sikeres lesz, eljut a
minden jóval teletömött luxuskocsiig, szupererős sportautóig.

Csakhogy ők jobban tisztában vannak az igényeikkel. A közbülső
állomásokat jobban megfontolják. Mi durván a méretre megyünk, és rossz
autóban ülünk.
Legfeljebb a klímát engedjük meg magunknak, azt viszont orrba-szájba
használjuk, akkor is, ha egyáltalán nincs rá szükség. Porto
Garibaldiban, az áruház parkolójába mindenki - olaszok, németek,
hollandok - leeresztett ablakkal érkezett, mert csak huszonöt fok volt.
Egyetlen kakukktojásként magyar rendszámos Skoda gördült a parkolóba
hermetikusra zárva, nehogy kiszökjön bentről a tizennégy fok, vagy
urambocsá' megolvadjanak a jégcsapok. Mivel közülünk csak nagyon kevés
Maybach-vásárló, Rolls-Royce-gyűjtő milliárdos kerül ki a játszma
végén, ezért jó eséllyel egész életünket elhibázott, alulmotorizált,
gonosz hangulatú spórautókban húzzuk le.

Tisztelet persze a józanul gondolkodó, jó ízlésű, esetleg használt
autót gyűrő kivételnek. A többiek viszont gondolkozzanak el: nem
lenne-e jó kipróbálni valami erősebb, hangulatosabb, kulturáltabb,
autót? Nem akarom elővenni a környezetvédelmet, meg a fogyasztást, meg
a könnyebb parkolást.
Elég ha tudják: a cégek egy típuscsaládon belül a csúcsmodellt
mindig tákolják az alapkoncepcióhoz képest, hogy elbírja a nagyobb
motort, a több lóerőt. De azt legalább szeretik. A spórolós kiviteleket
ugyanúgy berhelgetik olcsóbbra, bénább zajcsillapítással, rosszabb
kárpitokkal, ügyetlenebben hangolt csillapítással - azokat viszont
utálják, ráadásul tudják, hogy nem hazai piacra mennek. Ezek péntek
délutáni házi feladatok. Alibi-autók.